2021. FEBRUÁR

Egyesületünk Elnöksége nevében köszöntöm a Kedves Olvasókat 2021. év február hónapban.

Elöljáróban ismét a január hónapban leírtakat tudom ismételni. Azzal kívánom kiegészíteni, hogy a vírusfertőzés megelőzésére szolgáló vakcina nekünk, embereknek elérhető közelségbe került. Azonban a mindennapjainkat most is beárnyékolja a vírus veszély és mi, állampolgárok annak kivédésében sokat tehetünk. Minden körülmények között: kifejezetten figyeljünk magunkra, szűkebb és tágabb környezetünkre!!!

Február hónapban két intézményben folytatódnak az önérvényesítő csoportfoglalkozások.  Az egyik intézményben az ott dolgozó Munkatársak foglalkoznak továbbra is a fiatalokkal. Köszönjük szépen.

A 2020. július 1. napjával elindított Otthoni Segítés szolgáltatásaink keretén belül a családokban fogyatékosságokkal élő személyeknek; maguknak a családoknak a szükségletük szerinti segítségeket biztosítani tudjuk. Vannak családok, akik a vírusfertőzésből kigyógyultak és ismét kérik szolgáltatásainkat. Sajnos vannak olyan családjaink is, akik a jelen súlyos egészségügyi helyzet miatt átmenetileg még most sem kérhetik a szolgáltatások. A következő időszakban ezen az úton is tovább kívánunk fejlődni és előre haladni, összességében minél több rászoruló családnak kívánunk szakmai segítséget biztosítani. Szeretettel várjuk további érintett Családok jelentkezését.

Egyesületünk szakemberei az EFOP – projekt folytatásának keretén belül: február hónapban ismét online workshopokat tartanak a szakosított szociális ellátást nyújtó intézményekbenSzeretnénk, ha a lakók személyesen történő látogatására mielőbb ismét nyílna lehetőségünk.

A Magyar Kormány és az Európai Szociális Alap támogatásával egyesületünk Balassagyarmat városban elindította „A társadalmi elfogadásért – az esélyek egyenlőségéért” című projektet, melynek célcsoportjai halmozottan hátrányos élethelyzetekben élő fiatalok, felnőttek és családok. Célunk az érintett személyeknek a mindennapjaikban hasznosítható szakmai ismereteket, ajánlásokat és tanácsokat biztosítani.

Szervezetünkben elkezdődött a 2021. évre vonatkozóan: a tagsági jogviszonyok megújítása. Az ezzel kapcsolatos leveleket Tagjaink részére kiküldtük, tisztelettel várjuk új tagok jelentkezését is. Köszönjük szépen.

A Hírlevél papír alapon 100 példányban jelent meg. Felelős: Fábri Lászlóné