Szakmai beszámoló

„KIVÁLTÁS – TÁMOGATOTT LAKHATÁS”
Regionális Szakmai Konferencia

SZAKMAI BESZÁMOLÓ

Az ÉFOÉLSZ Elfogadásért Önérvényesítő Egyesület regionális szakmai konferenciát szervezett Balassagyarmaton.

A konferencia célja volt a Nógrád megyében is elindult támogatott lakhatási folyamatok tekintetében: már a korábbi években más megyékben létrejött lakóotthonok működéséről előadásokat hallgatni; tapasztalatokat új ismereteket szerezni. A konferencia résztvevőit Fábri Lászlóné képviselő köszöntötte, majd védnökként Skuczi Nándor úr, a Nógrád Megyei Önkormányzat Elnöke nyitotta meg. A konferencia védnöke volt továbbá Szekere Pál úr, az EMMI miniszteri biztosa is.

A konferencia előadói Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves, Veszprém és Nógrád megye kiváló szakemberi és a Tapolcán évek óta működő lakásotthon lakói voltak. Előadást tartottak továbbá: Szekere Pál úr miniszteri biztos úr és Szentkatolnay Miklós úr az FSZK Közhasznú Nonprofit Kft. irodavezetője, valamint Király János lakó Bercel községből. Kiemelendő, hogy a berceli Harmónia Rehabilitációs Intézet és Ápoló Gondozó Otthon érintett lakói közül több személy is részt vett az integrált, közvélemény formáló rendezvényen. Az értékes és színvonalas előadások kivétel nélkül a támogatott lakhatás kérdésköreiről, annak vitathatatlan előnyeiről és értékeiről szóltak.

A konferencia céljainak megfelelően tanultunk, erősödtünk és új ismereteket szereztünk.

A program vendégvárással ért véget.

Az előzetes meghívásunkat minden vendégünk elfogadta és részt vett a szakmai programunkon. Négy munkatárs betegségek miatt maradt távol.

A konferencia tekintetében a visszajelzések kivétel nélkül pozitívak. A visszaigazolások egyesületünk számára azt jelentik, hogy jó úton járunk és szükség van szakmai segítségeinkre, amit mi a továbbiakban is önzetlenül megteszünk.

A szakmai konferencia támogatói az ÉFOÉSZ Központi Irodája, az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Nógrád Megyei Család, Esélyteremtési és Önkéntes Ház voltak. Köszönjük szépen.

Balassagyarmat, 2017. szeptember 29.

Fábri Lászlóné, képviselő