Az ÉFOÉSZ Elfogadásért Önérvényesítő Egyesület 2025. május 06. napján rendezte meg az integrált, közvélemény formáló ünnepségét. A programhoz kapcsolódóan szervezetünk március hónapban pályázatot írt ki, melyre – szlovák társegyesületeinktől is – összességében 164 pályamunka érkezett.
A kiállítással egybekötött rendezvényre meghívást kaptak a szakosított szociális intézményekben élő, az iskolákban tanuló és a családokban élő érintett fiatalok és felnőttek, Édesanyák, munkatársaink és önkormányzatok vezetői. A köszöntők és megnyitók után kulturális műsor következett, majd a kiállítás megnyitására került sor. A fellépő fiataloknak, a pályamunkák készítői egy részének, a felkészítő szakembereknek és jelesül: az Édesanyáknak ajándékokat adott át Egyesületünk. A jó hangulatú rendezvény vendégvárással ért véget.
Egyesületünk Elnöksége nevében köszöntök minden Kedves Olvasót. Önök a 2025. év május havi kiadványunkat olvassák.
Szíves tájékoztatásul: önérvényesítő csoportfoglalkozásokat 2012. év óta folytatunk. A kezdetektől fogva célunk hozzájárulni, hogy az érintett fiatalok mielőbb megtalálják helyüket az épek világában, tudjanak döntéseket hozni és önmagukért kiállni. Május hónapba két intézményben tartottunk önérvényesítő csoportfoglalkozásokat, bízva munkáink sikerességében.
A 2020. április 01. napjától – a Belügyminisztériuma által sikeresnek minősített projektünket május hónapban egy évre ismét elkezdtük. Bízunk abban, hogy tovább folytathatjuk az Otthoni SegítésSzolgáltatást, melyek keretén belül a családokban fogyatékosságokkal élő személyeknek: gyermekeknek, fiataloknak és felnőtteknek, maguknak a családoknak a szükségletük szerinti segítségeke biztosítjuk. Szeretettel várjuk az érintett családok jelentkezését.
Egyesületünk szakembere az EFOP – projekt folytatásának keretén belül: május hónapban workshopokat tartott a szakosított szociális ellátást nyújtó intézményekben. A csoportfoglalkozások a lakók számára nagyon fontosak azért, mert a foglalkozásokon új ismereteket szereznek, másrészt a foglalkozás is lehetőség a külvilággal tartandó kapcsolatok tartására. Május hónaptól a workshopok a MUNKA témaköreivel bővültek.
Május 06. napján került sor Balassagyarmaton az „Esélyegyenlőség Napja – Önálló Életvitel Napja – Anyák Napja” ünnepségre, amely előtt irodalmi és rajzpályázatot írt ki egyesületünk. A programon belül megemlékeztünk az esélyek egyenlőségéről, az önálló életvitel fontosságáról és köszöntöttük az Édesanyákat. A kulturális műsort adó fiataloknak és a legjobb pályamunkákat készítő személyeknek ajándékokat készítettünk. A rendezvény vendégvárással ért véget. A rendezvényt az ÉFOÉSZ Országos Szövetsége, Balassagyarmat Város Önkormányzata, a Madách Imre Városi Könyvtár, egyesületünk és magánszemélyek támogatták. Köszönjük szépen.
Szervezetünkben folytatódik a 2025. évre vonatkozóan: a tagsági jogviszonyok megújítása és a magánszemélyek SZJA 1 % – a felajánlásának fogadása. Tisztelettel várjuk régi tagjaink és új tagok jelentkezését és segítségét. Köszönjük. A Hírlevél papír alapon 100 példányban jelent meg és honlapjainkon is olvasható. Felelős: Fábri Lászlóné
Az Értelmi Fogyatékossággal Élők és Segítőik Országos Érdekvédelmi Szövetsége: ÉFOÉSZ Elfogadásért Önérvényesítő Egyesület nevében köszöntöm a Kedves Olvasót 2025. április hónapban. Szervezetünk ez évben is tisztelettel kéri a magánszemélyek személyi jövedelem adója 1%-nak felajánlásait; érdekvédelmi, szakmai és kulturális tevékenységeinknek a legmagasabb szinten történő végzése és megvalósítása céljából. A felajánlott pénzadományokat tehát működési célú kiadásokra használjuk fel.
Egyesületünk adószáma: 18224544-1-12. A felajánlásokat köszönjük szépen.
Érdekvédelmi és szakmai munkáink 2025. évben is: szociális, egészségügyi és jogi tanácsadás, ügyintézések, munkalehetőségek keresése fogyatékos emberek számára, képzések és továbbképzések megvalósítása, szakmai anyagok és kiadványok szerkesztése, szakmai fórumok, rendezvények és konferenciák szervezése, szabadidős és kulturális programok megvalósítása, önérvényesítő csoportok működtetése, a szakosított szociális intézményekben dolgozó munkatársak szakmai segítése. Az EFOP-PROJEKT fenntartási időszakában a cél: BALASSAGYARMAT és TÉRSÉGE, valamint BERCEL és DIÓSJENŐ KÖZSÉGEKBEN: a SZAKOSÍTOTT SZOCIÁLIS INTÉZMÉNYBEN LAKÓ EMBEREK SZAKMAI SEGÍTÉSE és KÉPZÉSE.
Minden év februárjának utolsó napjával befejeződik a tagsági jogviszony, illetve azt március 01. napjától kezdődően tagjainknak szükséges megújítani. Folyamatosan várjuk régi tagtársaink érvényesítési szándékát, melyet a 1.000. Ft./ év tagsági díj rendezésével – utalással, csekken, vagy a házipénztárba történő befizetésével – tehetnek meg.
Ez évben is: tagjaink közé várjuk azokat a magánszemélyeket, akik empátiával bírnak a fogyatékos emberek irányába és önkéntesként is segíteni kívánják tevékenységeinket.
A fogyatékos ügy nagy ünnepei május elején: az ESÉLYEGYENLŐSÉG NAPJA, az ÖNÁLLÓ ÉLETVITEL NAPJA és az ANYÁK NAPJA. A jeles ünnepek alkalmából március elején pályázatok kerültek kiírásra. Az értékes pályamunkák ünnepséggel egybekötve; május 06. napjától láthatók a Városi Könyvtárban.
Munkatársaink közé szeretettel várunk egy fő felsőfokú szakirányú szociális végzettséggel bíró személyt, vagy pedagógust, aki a terepen és szociális intézményekben szívesen vállalna foglalkozások vezetését.
Egyesületünk Elnöksége nevében köszöntök minden Kedves Olvasót 2025. év március hónapban.
Március hónapban egyesületünk Szakemberei két oktatási és egy szakosított szociális ellátást nyújtó intézményben tartottak Önérvényesítő Csoportfoglalkozásokat.
A 2020. július 1. napjával elindított Otthoni SegítésSzolgáltatás keretén belül a családokban fogyatékosságokkal élő személyeknek; maguknak a családoknak a szükségletük szerinti segítségeket biztosítjuk. Családjaink/sérülésekkel élő ügyfeleink és személyi segítőink száma az elmúlt hónapokban bővült. Reményeink szerint 2025. nyár elején ismételten pályázat beadására kerül sor. Ugyanis a szolgáltatás folytatására minden évben pályázni szükséges. 2025. május 01. napjától tehát – az érintett családok igényeinek megfelelően – folytatjuk az otthoni segítés szolgáltatásainkat. A következő időszakban ezen az úton tovább kívánunk fejlődni és egyre több rászoruló családnak/ügyfélnek kívánjuk a szakmai segítségeket biztosítani. Szeretettel várjuk további érintett Családok jelentkezését is.
Március hónapban három alkalommal került sor online szakmai megbeszélésre, illetve auditálásra, melyek témái a 2024. évben végzendő Otthoni Segítés Szolgáltatás tevékenységeinek kérdéskörei voltak.
Egyesületünk a májusi ünnepekhez kapcsolódóan kiírta a soron következő pályázatait. Az beadási időpont betartásával szeretettel várjuk határainkon túlról is a pályázati anyagokat.
Szervezetünkben a 2025. évre vonatkozóan folytatódik a tagsági jogviszonyok megújítása. Az ezzel kapcsolatos leveleket Tagjaink részére február hónap elején kiküldtük. A tagsági díj évek óta nem változott, 2024. évben is 1.000. Ft./év. A tagsági díjakat, mint minden évben: egyesületi tagjaink kirándulásaira és működési költségeink egy részére használjuk fel. Tisztelettel várjuk új Tagok jelentkezését is. Köszönjük szépen.
Egyesületünk ez évben is gyűjti a Személyi Jövedelem Adó 1% – a felajánlásait. Adószámunk: 18224544-1-12 Akik nem kötelezték el magukat egy szerveződés felé sem, a felajánlásaikat hálásan köszönjük.
A Hírlevél papír alapon 100 példányban jelent meg és honlapjainkon is olvasható. Felelős: Fábri Lászlóné
Egyesületünk Elnöksége nevében köszöntöm a Kedves Olvasókat 2025. év február hónapban.
Ebben a hónapban a szinte tavaszi napok után jött az igazi TÉL. Az időjárás rohamosan mérséklődött és szűkebb hazánkban is a hőmérő higanyszála bizony több alkalommal a mínusz 10 Celsius fok alá csökkent. Ezekkel egy időben sajnos jöttek az influenzás és egyéb megbetegedések. Jelenleg is sok a beteg gyermek. Bízunk, hogy nemsokára jön a tavasz.
Február hónapban két intézményben folytatódtak az önérvényesítő csoportfoglalkozások. Az egyik intézményben az ott dolgozó Munkatársak foglalkoznak továbbra is a fiatalokkal. Köszönjük szépen.
A 2020. július 1. napjával elindított Otthoni Segítésszolgáltatásaink keretén belül a családokban fogyatékosságokkal élő személyeknek; maguknak a családoknak a szükségletük szerinti segítségeket biztosítani tudjuk. Sajnos vannak olyan családjaink is, akik a jelen egészségügyi helyzet miatt átmenetileg nem kérik a szolgáltatásokat. A következő időszakban ezen az úton is tovább kívánunk fejlődni és előre haladni, összességében minél több rászoruló családnak kívánunk szakmai segítséget biztosítani. Szeretettel várjuk további érintett Családok jelentkezését.
Egyesületünk szakemberei az EFOP – projekt fenntartás keretén belül: márciusi hónaptól ismét workshopokat tartanak a szakosított szociális ellátást nyújtó intézményekben. Szeretnénk, ha az intézményekben élő lakók is mielőbb meggyógyulnának.
Szervezetünkben elkezdődött a 2025. évre vonatkozóan: a tagsági jogviszonyok megújítása. Az ezzel kapcsolatos leveleket Tagjaink részére kiküldtük, február hónap végéig – nagy örömünkre – több, mit 80 személy újította meg tagsági jogviszonyát Tisztelettel várjuk új tagok jelentkezését is. Köszönjük szépen.
Február hónapvégén a mínusz kilenc fokos hidegben részt vettünk a „Balassagyarmati Farsang – Télbúcsúztató” rendezvényen. Az egész napos integrált és közvélemény formáló kulturális rendezvényen a városunk csoportjai mellett bemutatkoztak Nógrád Vármegye együttesei. A meghívott vendég Békés városa volt, akik szintén elhozták kultúrájukat. Emellett kézművesek kínálták értékes portékáikat. Nagyon jó volt kikapcsolódni, feltöltődni, az ismerősökkel találkozni, beszélgetni.
A Hírlevél papír alapon 100 példányban jelent meg és honlapjainkon is olvasható. Felelős: Fábri Lászlóné
Egyesületünk Elnöksége nevében szeretettel köszöntöm a Kedves Olvasókat 2025. év január hónapban. Mindenkinek egészséget, békét, biztonságot, szeretetet: nagyon Boldog Új Évet kívánok.
Január hónapban két intézményben tartottunk az önérvényesítő csoportfoglalkozásokat. Illetve az egyik szakosított szociális intézményben az ott dolgozó Munkatárs workshopot tartott. Köszönjük szépen.
A 2020. július 1. napjával elindított Otthoni Segítésszolgáltatásaink keretén belül a családokban fogyatékosságokkal élő személyeknek; maguknak a családoknak a szükségletük szerinti segítségeket biztosítani tudjuk. A következő időszakban ezen az úton is tovább kívánunk fejlődni, erősödni és előre haladni, összességében minél több rászoruló családnak kívánunk szakmai segítséget biztosítani.
Egyesületünk szakemberei tehát az EFOP – projekt folytatásának keretén belül: január hónapban ismét online tartottak workshopokat a szakosított szociális ellátást nyújtó intézményekben. Szeretnénk, ha a lakók személyesen történő látogatására mielőbb ismét nyílna lehetőségünk.
A FECSKE képzés is elindult 2025. 01. 14- én, melyen Gaspari Gyöngyi Ilona és Sárközi Debóra vesznek részt. Az oktatás 5 alkalommal, online formában valósul meg, így otthonról is végezhető.
Január hónapban összesítettük és teljes mértékben lezártuk a 2024. év szakmai és pénzügyi munkáit, az ezekkel kapcsolatos feladatokat befejeztük, az iratokat az Értelmi Fogyatékossággal Élők és Segítőik Országos Érdekvédelmi Szövetségéhez elküldtük.
Egyben bizakodással tekintünk a 2025. év felé. Optimisták vagyunk a tekintetben, hogy stabilak tudunk maradni és támogatások birtokában tovább folytathatjuk szakmai és érdekvédelmi tevékenységeinket.
A Hírlevél papír alapon 100 példányban jelent meg és honlapjainkon is olvasható. Felelős: Fábri Lászlóné
Készült az ÉFOÉSZ Elfogadásért Önérvényesítő Egyesület által Balassagyarmaton 2024.december 04. napján megrendezésre került „FOGYATÉKOSSÁGGAL ÉLŐ EMBEREK VILÁGNAPJA – MIKULÁS – KARÁCSONY – KIÁLLÍTÁS MEGNYITÁSA” ünnepség alkalmából
FOGYATÉKOSSÁGGAL ÉLŐ EMBEREK VILÁGNAPJA 1992.-ben az ENSZ dec. 3. – át a fogyat. emberek világnapjává nyilvánította. Célja felhívni a figyelmet a baleset, betegség vagy egyéb károsodás következtében fogyatékossá vált emberek problémáira. A fogyatékosság nembetegség, hanem egy állapot, ami megnehezítheti az egyén személyes és közösségi életét, tanulását, munkavállalását, a mindennapi életben történő részvételét. A fogyatékosság emberjogi kérdés, kezelése társadalmi összefogást, felelősségvállalást igényel. Hazánkban törvény szabályozza a sérült emberek jogait. Emellett alapvető kötelességünk az életük bármely területén: igényük esetén a tőlünk telhető legnagyobb segítségeket megadni számukra.
MIKULÁS ÜNNEPE A gyermekek számára talán a legfontosabb időszak a dec. 5. – dec. 6. napja, amikor is a jóságos, piros ruhás, nagyszakállú Mikulás ajándékokat hoz a gyermekeknek. A történet a következő: nagyon régen élt Ázsiában egy gazdag család, akiknek született egy kisfiuk. A még alig iskolás fiú Miklós, egy súlyos járvány következtében elvesztette mindkét szülőjét, árvaságra jutott. A gyermek hatalmas vagyonával együtt az érsek nagybátyjához került és felügyelete mellett nevelkedett. Már fiatal korában kitűnt elsősorban a gyermekek és az emberek felé irányuló szeretetével, segíteni akarásával, a szegény emberek felé irányuló törődésével. Közben felnőve, a papi hivatást választotta. Esténként órákat sétált az utcákon, beszélgetett az emberekkel, figyelt a gondjaikra. A vagyonából jutott a rászorulóknak is. December 5.-én a névnapja előestéjén a hideg idő beköszöntével rendszeresen megajándékozta a gyerekeket mindenféle édességgel. Mikulás ünnepe innét ered.
KARÁCSONY Karácsony éj varázslata: Jézus anyja: Mária Józsefnek, a názáreti ácsnak a jegyese volt, de még mielőtt egybekeltek volna, Mária gyermeket fogant a Szentlélektől. József Máriával Betlehembe ment, ott tartózkodásuk alatt jött el a szülés ideje. Mivel szállást nem kaptak, Mária egy istállóban hozta világra gyermekét. A pásztorok, akik a pusztában legeltették nyájukat, jelet kaptak arról, hogy megszületett a Megváltó. Keresztény Karácsonyról a IV. század óta emlékezik az emberiség. December 24. Szentesete, dec. 25. Jézus születésnapja, dec. 26. az ünnep második ünnepe. Karácsony este minden elcsendesedik, a reményteli várakozás ideje. Karácsony az egyik legszebb ünnepünk, a Karácsonyfa állításának ünnepe, a szeretet ünnepe, a remény ünnepe. A Napkeleti Bölcsek a csecsemő Jézusnak ajándékokkal hódoltak Betlehemben. Az ajándékozás szokásának eredete bizonyos elméletek szerint a Napkeleti Bölcsek történetére vezethető vissza. Karácsony megünneplése az egész világon elterjedt.
RAJZPÁLYÁZAT 165 pályamunka érkezett be, ezekből 100 db. került kiállításra. Kiemelendők: az akadálymentesítés fontossága – a rajzok színvilága – a fiatalok kreativitás – a munkák szépsége, a prózai alkotások értékei.
Balassagyarmat, 2024. december 04. Fábri Lászlóné alelnök
Egyesületünk Elnöksége nevében köszöntöm a Kedves Olvasókat 2024. év december hónapban.
Az év utolsó hónapjában járunk. Ha visszatekintünk, az előző évekhez hasonlóan ez az év is gyorsan eltelt.
Szervezetünk Közgyűlése új Elnököt választott az egyesületünk élére. Kívánjuk, hogy érezze jól Magát szervezetünkben. Az Elnökség és Tagjaink is: minden segítséget megadunk a szakmai munkájához.
Egyesületünkben egy személy került felvételre adminisztratív munkaköri állásra. Munkatársunknak minden támogatást megadunk a tevékenységei végzéséhez.
A szervezetünk által biztosított Otthoni SegítésSzolgáltatásban: a családokban fogyatékosságokkal élő személyeknek; maguknak a családoknak a szükségletük szerinti segítségeket folyamatosan biztosítjuk. Szeretettel várjuk további érintett Családok jelentkezését.
December hónapban egyesületünk elvégezte a leltározást és készül a 2024. év szakmai és pénzügyi lezárására. Az évben sikeresen teljesítettük vállalásainkat. Voltak nagyon szép és felemelő rendezvényeink, Önérvényesítő Csoportokat és Workshopokat, továbbá IKT képzéseket is eredménnyel megtartottuk. Taglétszámunk emelkedett.
Egyesületünk december 04. napján emlékezett meg a „Fogyatékossággal Élő Emberek Világnapjáról, ünnepség keretében várta a Mikulást és készültünk egyik legszebbünnepünkre: a Karácsony Szent ünnepére. Ez alkalmakból a fiatalok színvonalas műsort adtak, ezután a kiállítás megnyitása következett. Rendezvényünkön összességében 86 személy vett részt, amelyet vendégvárással zártunk. Egyesületünk megköszöni Önkéntes Segítőinknek, Tagtársainknak, Támogatóinknak és Munkatársainknak, a 2024. évben végzett segítségeiket. ÁLDOTT KARÁCSONYT, BOLDOG ÚJ ÉVET, EGÉSZSÉGET, BÉKÉT, BIZTONSÁGOT ÉS ÖRÖMÖKET KÍVÁNUNK SZERETETTEL!
A Hírlevél papír alapon 100 példányban készült és honlapjainkon is olvasható. Felelős: Fábri Lászlóné
Egyesületünk Elnöksége nevében köszöntöm Kedves Olvasóinkat 2024. év november hónapban.
November hónapban Balassagyarmaton a Reménysugár Otthonban workshopokat és Önérvényesítő Csoportfoglalkozásokat, továbbá az oktatási intézményekben tanuló Sajátos Nevelési Igényű diákok részére Önérvényesítő Csoportfoglalkozásokat tartottunk.
November 04. – 06. napjáig az ÉFOÉSZ Központi Irodája által Budapesten, a JUDY Projekt részeként rendezett képzésen vett részt Egyesületünk Önérvényesítő fiatalja és Egyesületünk Alelnöke. A képzés témája az „Önérvényesítés” volt. A három napos képzés alatt sok újat tanultunk, különösen a megyékből érkező Önérvényesítő Fiatalok. A projekt folytatásában is szívesen veszünk részt.
A szervezetünk által biztosított Otthoni SegítésSzolgáltatásban: a családokban fogyatékosságokkal élő személyeknek; maguknak a családoknak a szükségletük szerinti segítségeket folyamatosan biztosítjuk. Várjuk további érintett Családok jelentkezését.
Az Egyesületünk által kiírt irodalmi és rajzpályázatra összességében 165 darab pályamunka érkezett be. Az alkotások a 2024. december 04. napján megrendezésre kerülő ünnepség részeként kerülnek kiállításra.
November elején Szervezetünk meghívást kapott a Balassagyarmat Város Önkormányzata által összeállítandó és a 2024. – 2028. időszakra szóló Helyi Esélyegyenlőségi Program megbeszélésére. Egyesületünket egy személy képviselte, aki kifejezte szándékát a következő ciklus esélyegyenlőségi programjában történő aktív részvételünk tekintetében. A szakmai megbeszélés kapcsán az önkormányzat Polgármestere és Alpolgármestere köszöntötte a szociális szférában dolgozó személyeket.
November hónapban Kibővített Elnökségi Ülést és Felügyelő Bizottsági Ellenőrzést tartottunk. Szakmai és gazdasági/pénzügyi iratainkat az ellenőrzés rendben találta.
Készülünk a 2023. december 04.-én tartandó „Fogyatékossággal Élő Emberek Világnapja – Mikulás – Karácsony” ünnepségünkre, melynek keretén belül kiállítást is rendezünk.
A Hírlevél papír alapon 100 példányban készült és honlapjainkon is olvasható. Felelős: Fábri Lászlóné
Shopping Basket
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.
This website uses cookies to improve your experience while you navigate through the website. Out of these, the cookies that are categorized as necessary are stored on your browser as they are essential for the working of basic functionalities of the website. We also use third-party cookies that help us analyze and understand how you use this website. These cookies will be stored in your browser only with your consent. You also have the option to opt-out of these cookies. But opting out of some of these cookies may affect your browsing experience.
Necessary cookies are absolutely essential for the website to function properly. These cookies ensure basic functionalities and security features of the website, anonymously.
Cookie
Duration
Description
cookielawinfo-checbox-analytics
11 months
This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Analytics".
cookielawinfo-checbox-functional
11 months
The cookie is set by GDPR cookie consent to record the user consent for the cookies in the category "Functional".
cookielawinfo-checbox-others
11 months
This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Other.
cookielawinfo-checkbox-necessary
11 months
This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookies is used to store the user consent for the cookies in the category "Necessary".
cookielawinfo-checkbox-performance
11 months
This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Performance".
viewed_cookie_policy
11 months
The cookie is set by the GDPR Cookie Consent plugin and is used to store whether or not user has consented to the use of cookies. It does not store any personal data.
Functional cookies help to perform certain functionalities like sharing the content of the website on social media platforms, collect feedbacks, and other third-party features.
Performance cookies are used to understand and analyze the key performance indexes of the website which helps in delivering a better user experience for the visitors.
Analytical cookies are used to understand how visitors interact with the website. These cookies help provide information on metrics the number of visitors, bounce rate, traffic source, etc.
Advertisement cookies are used to provide visitors with relevant ads and marketing campaigns. These cookies track visitors across websites and collect information to provide customized ads.