Onervenyesito csoportfoglalkozasok (1)

Önérvényesítő csoportfoglalkozások

Egyesületünk 2013. év óta tart Önérvényesítő csoportfoglalkozásokat Balassagyarmaton és vidéken.
Az Önérvényesítő csoportfoglalkozások célja, hogy az oktatási intézményekben tanuló Sajátos Nevelési Igényű és enyhén értelmi fogyatékos fiatalok megtanulják érdekeiket képviselni, helyt tudjanak állni életútjukon és megtalálják helyüket társadalmunkban. Az Önérvényesítő csoportfoglalkozásokat havi rendszerességgel 2 – 4 alkalommal tartottuk, jelenleg két alkalommal végezzük azokat. A foglalkozásokat egyesületünk szakemberei végzik, vidéken az intézményekben dolgozó szakemberek tevékenyen segítik munkánkat. Köszönjük szépen. Az Önérvényesítő csoportfoglalkozások végzéséhez szakmai anyagok, könyvek és munkafüzetek biztosítottak. A csoportfoglalkozásokon a fiatalok aktívak és érdeklődőek.

Bízunk abban, hogy közös munkánk meghozza a gyümölcsét és az elsajátított ismereteket és gyakorlatokat be tudják építeni a mindennapok gyakorlatába.

2023 OKTÓBER

Egyesületünk Elnöksége nevében köszöntöm a Kedves Olvasókat. Önök a 2023. év októberi  hírlevelünket olvassák.  

Október hónapban Balassagyarmaton, Bercelen és Diósjenőn – az EFOP – projekt fenntartási időszak keretén belül – a családokban és intézményekben élő értelmi fogyatékossággal élő személyeknek workshopokat és IKT képzéseket tartottunk. Ez utóbbi tekintetében a szakosított szociális ellátást nyújtó intézményekben élő érintett személyek részére az úgynevezett okos eszközök használatával kapcsolatos tudnivalókat ismételtük át.

Szintén az EFOP projekt részeként: a szeptember utolsó napjaiban Salgótarjánban megtartott Szakmai Konferenciát illetően; október hónapban teljes mértékben pozitív visszajelzéseket kaptunk.

Október 07. napján került megrendezésre Szécsény városban a már sok – sok éve hagyományossá vált Szüret Ünnepe – Szüreti felvonulás és Körtánc. Tagtársaink egy része nézőként vett részt a rendezvényen, míg másik része – népviseletben öltözve – a városban működő egyik tánccsoportban szerepeltek. A gyönyörű, napsütéses időben beszélgettünk, feltöltődtünk, kikapcsolódtunk.

Az ÉFOÉSZ Központi Irodája szervezésében 2023. október 24. napján került megrendezésre a „Választójogot mindenkinek! Önérvényesítő Konferencia” amelyen egyesületünk alelnöke vett részt. A nagysikerű konferencián értékes előadásokat hallottunk, felszólaltak szakemberek, továbbá az önérvényesítő fiatalok elmondták véleményüket és akaratukat a következő hazai és európai szintű választásokkal kapcsolatosan.

A szervezetünk által biztosított Otthoni Segítés Szolgáltatásban: a családokban fogyatékosságokkal élő személyeknek; maguknak a családoknak a szükségletük szerinti szakmai segítségeket folyamatosan, – munkaidő után, hétvégeken is – biztosítjuk. Várjuk további érintett Családok jelentkezését.

Október hónapban is folytatódtak a tagsági jogviszonyok megújításai.   Tisztelettel várjuk régi tagjaink és új tagok jelentkezését is. Köszönjük szépen.

További munkáink: a szervezetünk által kiírt pályázatokra beérkezett munkák értékelése. Az idei év utolsó Elnökségi Ülését és Felügyelő Bizottsági ellenőrzését november hónapban kívánjuk összehívni, illetve megtartani. Egyben készülünk az Adventre és a Karácsony Ünnepére.

A Hírlevél papír alapon 150 példányban készült és honlapjainkon is olvasható.
Felelős: Fábri Lászlóné

Rajz es irodalmi palyazat 2023

Rajz és irodalmi pályázat

Az ÉFOÉSZ Elfogadásért Önérvényesítő Egyesület

a FOGYATÉKOSSÁGGAL ÉLŐ EMBEREK VILÁGNAPJA, MIKULÁS ÉS KARÁCSONY ÜNNEPÉNEK alkalmából PÁLYÁZATOKAT hirdet

A rajz és irodalmi pályázatok címei:

  • „AKADÁLYMENTES KÖRNYEZETEM”
  • „ADVENT” és
  • „KARÁCSONY – AZ ÉN KARÁCSONYOM”                                               

A fenti témakörökben egy személy egy pályázatot nyújthat be.

A rajzpályázatokat egy darab A/4-es lapra kérjük elkészíteni: ceruzával, tussal, zsírkrétával, vízfestékkel, vagy olajfestékkel, bármilyen technikával.

A beérkezett munkákat független zsűri véleményezi, azokból kiállítást rendezünk.

Az alkotásokat egyesületünk címére kérjük beküldeni, vagy személyesen beadni.


Beadási/beküldési határidő: 2023. november 03. (péntek)

Cím: ÉFOÉSZ Elfogadásért Önérvényesítő Egyesület 2660 Balassagyarmat Bajcsy-Zsilinszky út 3.

Minden pályázónak jó munkát kíván az Egyesület Elnöksége
Balassagyarmat, 2023. október 16.

2023 SZEPTEMBER

Egyesületünk Elnöksége nevében köszöntöm a Kedves Olvasót. Ön a 2023. év szeptember havi hírlevelünket olvassa.  

Szeptember hónapban Balassagyarmaton – az EFOP – projekt fenntartásának keretén belül – a családokban és intézményekben értelmi fogyatékossággal élő személyeknek tartottunk workshopokat és IKT képzéseket. Ez évben: 2023. szeptember 28. napján a megyénkben dolgozó 5 fogyatékos ügyi szervezet részvételével Salgótarjánban tartottuk meg az „Esélyegyenlőségi Konferencia” – t. Programunkra meghívtuk a megyénkben dolgozó szakosított szociális intézmények munkatársait, az önkormányzatokat, nem utolsó sorban: az érintett és egészséges családokat, valamint tagtársainkat. Szakmai munkáink végzését és az eredményeinket nagyszámú vendég hallgatta. Egyesületeink meghívták az országos szövetségek dolgozóit, akik nagyon értékes és tanulságos előadásokban mondták el az infókommunikáció elméletét és gyakorlatát. Köszönjük szépen. Megyei szintű munkáinkról mindannyian beszámoltunk. Rendezvényünk vendégvárással ért véget.

A szervezetünk által biztosított Otthoni Segítés Szolgáltatásban: a családokban fogyatékosságokkal élő személyeknek; maguknak a családoknak a szükségletük szerinti segítségeket folyamatosan biztosítjuk. Kelet-Nógrád megyében is elkezdtük a szolgáltatás kiépítését. Szeretettel várjuk további érintett családok jelentkezését.

Egyesületünk lelkesen készült az országos szintű, integrált és közvélemény formáló rendezvényre, a „Sérült Gyermekek Napja”-ra, amelyre a Miniszterelnökség felajánlásának köszönhetően: térítésmentes autóbuszokkal utazhattunk.  Köszönjük szépen a lehetőséget. A programra szlovák társegyesületeink egy részét is regisztráltuk. A napsütéses, gyönyörű időben több ezer fiatal és felnőtt gyűlt össze Budapesten a Fővárosi Állat és Növénykertben. A rendezvényen – a hivatalos megnyitók után – sérült és egészséges társainkból álló kulturális csoportok biztosították a felhőtlen kikapcsolódást. Másrészt maga a terep is kiválóan alkalmas volt a pihenésre, a kikapcsolódásra, feltöltődésre, ismerkedésre és a szakmai kérdéskörök megbeszélésére. A programon egyesületünk szervezésében autóbusszal 150 személy vett részt. Továbbá Salgótarjánból a Salgótarján Megyei Jogú Város segítségével autóbusszal 50 személy és több érintett személyautóval utazott Budapestre. Bízunk abban, hogy 2024. évben is részt vehetünk a határainkon is túlmutató, integrált, országos szintű rendezvényen.

A Hírlevél papír alapon 150 példányban készült és honlapjainkon is olvasható.
Felelős: Fábri Lászlóné

2023 AUGUSZTUS

Egyesületünk Elnöksége nevében köszöntök minden Kedves Olvasót 2023. év augusztus hónapban.   

Augusztusban a kellemes nyaralások és feltöltődések közepette egy kicsit már az iskolakezdésekre is gondolni szükséges. Minden ember és család arra törekszik, hogy gyermekeik feltöltődve és megerősödve kezdjék el az új tanévet.

Ebben a hónapban több elkezdtük az őszi programokra való felkészüléseket.   

2023. augusztus hónapban is folytattuk az Otthoni Segítés Szolgáltatás tevékenységünket, melyek keretén belül a családokban fogyatékosságokkal élő személyeknek; maguknak a családoknak a szükségletük szerinti segítségeket biztosítottuk. További egy fő személyi segítőt és egy mozgáskorlátozott személyt regisztráltunk rendszerünkben. Szeretettel várjuk továbbra is érintett családok jelentkezését.

Egyesületünk szakemberei az EFOP – projekt folytatásának keretén belül: augusztus hónapban ismét tartottak workshopokat; a családokban fogyatékosságokkal élő személyek, illetve a szakosított szociális ellátást nyújtó intézményekben élő emberek részére. A csoportfoglalkozások minden hónapban nagy fontossággal bírnak, mert a résztvevők a foglalkozásokon új tudásanyagokat tanulnak, egyben gyakorolják a már megszerzett ismereteiket. Másrészt megtapasztalják, hogy milyen fontos közösséghez, családhoz tartozni és milyen erős annak összetartó ereje.

Az EFOP – projekt részeként: szervezetünk a Nógrád Vármegyében dolgozó társszervezetekkel együtt: Salgótarjánban 2023. szeptember 28. napján kívánja megszervezni az Esélyegyenlőségi Konferenciát. A szakmai programra meghívást kapnak az országos szövetségek vezetői, intézmények lakói, a megyénkben dolgozó gyámügyi szakemberek, ellátottjogi – és betegjogi képviselők, a szakosított szociális ellátásokban és egyéb intézményekben dolgozó munkatársak, a megyei és a települési önkormányzatok vezetői, társegyesületeink képviselői, családok és nem utolsó sorban maguk az érintett személyek is. Őszintén bízunk a rendezvény sikerességében.

Szervezetünk megkezdte a felkészülést a 2023. évi „Sérült Gyermekek Napja” országos szintű, integrált és közvélemény formáló rendezvényre.

A Hírlevél papír alapon 150 példányban jelent meg és honlapjainkon is olvasható.
Felelős: Fábri Lászlóné

2023 JÚLIUS

Egyesületünk Elnöksége nevében köszöntök minden Kedves Olvasót. Ön a 2023. év július havi kiadványunkat olvassa.  

A július az év legmelegebb hónapja volt. A jó meleg vizekben, valamint az árnyas fák alatt biztosan kellemes volt eltölteni a napokat annak ellenére is, hogy a hőmérők több alkalommal is 40 Celsius fok körüli hőmérsékleteket mutattak.

Július hónapban IKT képzéseket tartottunk.  Szakmai megbeszéléseket több alkalommal vettünk részt. Ezek témái az Otthoni Segítés Szolgáltatás működésével kapcsolatos kérdéskörök voltak.  

A 2023. július hónapban is folytattuk az Otthoni Segítés Szolgáltatás tevékenységünket, melyek keretén belül a családokban fogyatékosságokkal élő személyeknek; maguknak a családoknak a szükségletük szerinti segítségeket biztosítottuk. Összességében: 2023. július hónapban is segítettünk a rászoruló családoknak nehéz mindennapjaik könnyebbé tételében. Szeretettel és tisztelettel várjuk további érintett családok jelentkezését.

Egyesületünk szakemberei az EFOP – projekt fenntartásának keretén belül: július hónapban ismét tartottak workshopokat; elsősorban a családokban és az intézményekben fogyatékosságokkal élő személyek részére. A csoportfoglalkozások az év valamennyi hónapjában nagy fontossággal bírnak. A résztvevők a foglalkozásokon új tudásanyagokat tanulnak, egyben gyakorolják a már megszerzett ismereteiket. Továbbá megtapasztalják, hogy milyen fontos közösséghez, családhoz tartozni és milyen erős annak összetartó ereje.

Július hónapban elkezdtük a felkészülést a szeptember hónapban Budapesten megrendezésre kerülő országos szintű, integrált és közvélemény formáló programon való részvételre. Nógrád Vármegyéből körülbelül 200 személy kíván részt venni a rendezvényen.

Megyei szintű programunk lesz a szeptember hónapban megrendezésre kerülő, megyei szintű konferencia, melyre a felkészülést szintén elkezdtük. A szakmai előkészületi munkákat több, megyei szintű társegyesülettel együtt végezzük.

A Hírlevél papír alapon 150 példányban jelent meg és honlapjainkon is olvasható.
Felelős: Fábri Lászlóné

2023 JÚNIUS

Egyesületünk Elnöksége nevében köszöntöm a Kedves Olvasóinkat. Önök a 2023. év június havi kiadványunkat olvassák.  

Ismét megérkezett a nyár és vége a tanévnek. A tanulók és a pedagógusok is egyaránt várták, hogy pihenhessenek és feltöltődhessenek. Hazánkban nagyon sok szép hely van, amelyek várják a vendégeket.

Június hónapban két intézményben tartottunk önérvényesítő csoportfoglalkozásokat.  Bízunk abban, hogy szeptember hónaptól ismét folytatni tudjuk ez irányú szakmai munkánkat.

2023. június hónapban folytattuk az  Otthoni Segítés Szolgáltatás tevékenységünket, melyek keretén belül a családokban fogyatékosságokkal élő személyeknek; maguknak a családoknak a szükségletük szerinti segítségeket biztosítottuk. Tehát 2023. június hónapban is segítettünk a rászoruló családoknak nehéz mindennapjaikban. Szeretettel várjuk további érintett Családok jelentkezését.

Egyesületünk szakemberei az EFOP – projekt folytatásának keretén belül: június hónapban személyesen tartottak workshopokat a szakosított szociális ellátást nyújtó intézményekben.  A csoportfoglalkozások a lakók számára ez évben is nagyon fontosak. Egyrészt, mert a foglalkozásokon újabb tudásanyagok birtokába jutnak. Másrészt a foglalkozásokon ismétlik a már megtanult alapvető viselkedési szabályokat, amelyek a mindennapokban nélkülözhetetlenek.

Szervezetünk ez év tavaszán pályázatot nyújtott be Balassagyarmat Város Önkormányzatának Kulturális Bizottságához. A pályázat pozitív elbírálásban részesült. Az elnyert támogatás összegét a május havi kulturális programjainkhoz használtuk fel.

Jelenleg tagjaink részére múzeumlátogatást szervezünk, amelynek tervezett időpontja 2023. július első hete.

Szervezetünkben június hónapban is folytatódott a tagsági jogviszonyok megújítása. Örömmel írom, hogy a hónapban összességében 37 személy lépett be az egyesületünkbe. Szeretettel várjuk továbbra is új Tagok jelentkezését. Köszönjük szépen. A Hírlevél papír alapon 100 példányban jelent meg és honlapjainkon is olvasható.
Felelős: Fábri Lászlóné

2023 MÁJUS

Egyesületünk Elnöksége nevében köszöntök minden Kedves Olvasót. Önök a 2023. év május havi kiadványunkat olvassák.  

Szíves tájékoztatásul: önérvényesítő csoportfoglalkozásokat 2012. év óta folytatunk. A kezdetektől fogva célunk hozzájárulni, hogy az érintett fiatalok mielőbb megtalálják helyüket az épek világában, tudjanak döntéseket hozni és önmagukért kiállni. Május hónapban is több intézményben tartottunk önérvényesítő csoportfoglalkozásokat, bízva munkáink sikerességében.

A 2020. április 01. napjától – az Emberi Erőforrások Minisztériuma által sikeresnek minősített projektünket május hónapban szüneteltetjük. Bízunk abban, hogy tovább folytathatjuk az  Otthoni Segítés Szolgáltatást, melyek keretén belül a családokban fogyatékosságokkal élő személyeknek; maguknak a családoknak a szükségletük szerinti segítségeket kívánjuk biztosítani. Szeretettel várjuk további érintett Családok jelentkezését.

Egyesületünk szakemberei az EFOP – projekt folytatásának keretén belül: május hónapban workshopokat tartottak a szakosított szociális ellátást nyújtó intézményekben.  A csoportfoglalkozások a lakók számára nagyon fontosak azért, mert a foglalkozásokon új ismereteket szereznek, másrészt a foglalkozás is lehetőség a külvilággal tartandó kapcsolatok tartására.

Május 04. napján került sor Balassagyarmaton az „Esélyegyenlőség Napja – Önálló Életvitel Napja – Anyák Napja” ünnepségre, amely előtt irodalmi és rajzpályázatot írt ki egyesületünk. A programon belül megemlékeztünk az esélyek egyenlőségéről, az önálló életvitel fontosságáról és köszöntöttük az Édesanyákat. A kulturális műsort adó fiataloknak és a legjobb pályamunkákat készítő személyeknek ajándékokat készítettünk. A rendezvény vendégvárással ért véget. A rendezvényt az ÉFOÉSZ Országos Szövetsége, Balassagyarmat város Önkormányzata, a Madách Imre Városi Könyvtár, egyesületünk és magánszemélyek támogatták. Köszönjük szépen.

Szervezetünkben folytatódik a 2023. évre vonatkozóan: a tagsági jogviszonyok megújítása és a magánszemélyek SZJA 1 % – a felajánlásának fogadása. Tisztelettel várjuk régi tagjaink és új tagok jelentkezését és segítségét. Köszönjük.

Május hónapban megtartottuk a második Elnökségi Ülést és a Megyei Közgyűlésünket, amelyen többek között új Elnökségi Tag került megválasztásra, illetve Egyesületünk Közhasznúsági jelentése elfogadásra került.

A Hírlevél papír alapon 150 példányban jelent meg és honlapjainkon is olvasható.

Felelős: Fábri Lászlóné

Urbán Eszter (14 éves) munkája-Tavasz

Esélyegyenlőség Napja – Önálló Életvitel Napja – Anyák Napja

Az ÉFOÉSZ Elfogadásért Önérvényesítő Egyesület 2023. május 4. napján bensőséges keretek között rendezte meg az „Esélyegyenlőség Napja – Önálló Életvitel Napja – Anyák Napja” ünnepséget.

A megyehatárainkon és országhatárainkon is átnyúló rendezvény Balassagyarmaton, a Madách Imre Városi Könyvtár Kupolatermében valósult meg. Katona László és Szabó Zsófia köszöntői után egyesületünk elnöke: Katona László emlékezett meg az esélyegyenlőségről, az önálló életvitelről, kiemelve azok fontosságát. Az „Anyák Napja” egyik legszebb világi ünnepünk. Csokoládéval és egy – egy szál rózsával köszöntöttük az Édesanyákat. Az intézmények tanulói és lakói nagyon szép műsorokkal kedveskedtek a vendégeknek.

Az évfordulók alkalmából egyesületünk rajz és irodalmi pályázatot írt ki, melyre 14 intézményből összesen 154 szép pályamunka érkezett be. Negyven fő alkotót részesítettünk jutalomban.

Zelenák Alipa (8 éves) munkája-Anyám
Urbán Eszter (14 éves) munkája-Tavasz

A program vendégvárással ért véget. A rendezvényt Szabó Zsófia munkatársunk vezette és az Ipoly Televízió is közvetítette. Az ünnepségen nagy örömünkre 102 személy vett részt. Sajnos az Egerben működő szociális intézmények nem tudtak részt venni rendezvényünkön.

Balassagyarmat, 2023. május 05.

Fábri Lászlóné, alelnök képviselő

2023 ÁPRILIS

Egyesületünk Elnöksége nevében köszöntök minden Kedves Olvasót. Önök a 2023. év április havi kiadványunkat olvassák.  

Április hónapban is megszerveztük az önérvényesítő csoportfoglalkozásokat; Balassagyarmat és Endrefalva településeken.  A már több éve folytatott szakmai tevékenységünk tükrében leírható, hogy az intézmények továbbra is számítanak segítő tevékenységeinkre.

A 2023. április 01. napjától folytattuk az Otthoni Segítés Szolgáltatás munkáinkat, melyek keretén belül a családokban fogyatékosságokkal élő személyeknek; maguknak a családoknak a szükségletük szerinti segítségeket biztosítjuk. Őszintén bízunk abban, hogy szolgáltatásokat megyénk több településén is igénybe vehetik az érintett családok.

Egyesületünk szakemberei az EFOP – projekt folytatásának keretén belül: április hónapban ismét workshopokat tartottak a szakosított szociális ellátást nyújtó intézményekben.  A csoportfoglalkozások a lakók számára nagyon fontosak. Egyrészt azért, mert a foglalkozásokon új ismereteket szereznek, másrészt a foglalkozások is lehetőségeket kínálnak a személyközi kapcsolataik bővítése céljából.

Szervezetünk 2023. március hónapban pályázatokat írt ki az „Esélyegyenlőség Napja – Önálló Életvitel Napja – Anyák Napja” ünnepkörökhöz kapcsolódóan. Április hónapban felhívásunkra – és nagy örömünkre – összességében 154 darab pályamunka érkezett be Nógrád és Heves Vármegyékből, továbbá a Szlovákiában dolgozó társegyesületeinktől. Köszönjük szépen.  A beérkezett pályamunkákból – május 04. napján ünnepség keretén belül – kiállítást rendezünk. Itt köszönjük meg az Alkotóknak és Felkészítőiknek munkájukat.

Egyesületünkben elkezdődött a 2023. évre vonatkozóan: a tagsági jogviszonyok megújítása. Az ezzel kapcsolatos leveleket Tagjaink részére február hónap elején kiküldtük, tisztelettel várjuk új Tagok jelentkezését is. Köszönjük szépen.

Szervezetünk jogosult a személyi jövedelemadó 1% – nak fogadására. Amennyiben a Kedves Olvasó felajánlása tekintetében ez ideig nem kötelezte el magát, úgy felajánlását hálásan köszönjük. A Hírlevél papír alapon 100 példányban jelent meg és honlapjainkon is olvasható.

Felelős: Fábri Lászlóné