2021. MÁRCIUS

Egyesületünk Elnöksége nevében köszöntök minden Kedves Olvasót 2021. év március hónapban.

Elöljáróban a február hónapban leírtakat tudom ismételni. Illetve azzal kívánom kiegészíteni, hogy a vírusfertőzés kivédésére szolgáló oltás minden  embernek elérhető közelségbe került. A mindennapjainkat folyamatosan beárnyékolja a vírusfertőzés veszélye és minden körülmények között kifejezetten védjük magunkat és embertársainkat!!

Március hónapban egy oktatási intézményben az ott dolgozó szakpedagógus tartotta meg az önérvényesítő csoportfoglalkozást.  Szakmai segítségét köszönjük szépen.

A 2020. július 1. napjával elindított  Otthoni Segítés szolgáltatásaink keretén belül a családokban fogyatékosságokkal élő személyeknek; maguknak a családoknak a szükségletük szerinti segítségeket biztosítjuk. Vannak családok, akik a vírusfertőzésből kigyógyultak és  sajnos vannak olyan családjaink is, akik a jelen súlyos egészségügyi helyzet miatt átmenetileg nem kérhetik a szolgáltatások. A következő időszakban ezen az úton is tovább kívánunk fejlődni és előre haladni. 2021. április 01. napjától minél több rászoruló családnak kívánunk a továbbiakban is szakmai segítséget biztosítani. Szeretettel várjuk további érintett Családok jelentkezését.

Egyesületünk szakemberei az EFOP – projekt folytatásának keretén belül: március hónapban ismét online workshopokat tartottak a szakosított szociális ellátást nyújtó intézményekben.  A lakók személyesen történő látogatása nem lehetséges.

A Magyar Kormány és az Európai Szociális Alap támogatásával egyesületünk Balassagyarmat városban elindította „A társadalmi elfogadásért – az esélyek egyenlőségéért” című projektet, melynek célcsoportjai halmozottan hátrányos élethelyzetekben élő fiatalok, felnőttek és családok. A projektben továbbra is célunk az érintett személyeknek a mindennapjaikban hasznosítható szakmai ismereteket, ajánlásokat és tanácsokat biztosítani.

Szervezetünkben elkezdődött a 2021. évre vonatkozóan: a tagsági jogviszonyok megújítása. Az ezzel kapcsolatos leveleket Tagjaink részére február hónap elején kiküldtük, tisztelettel várjuk új Tagok jelentkezését is. Köszönjük szépen. A Hírlevél papír alapon 100 példányban jelent meg és honlapjainkon is olvasható. Felelős: Fábri Lászlóné